A titokzatos Kamaraerdő

Utolsó néhány poszt az előző blogból
(archív: 2013. március 16.)

Bár néhány napra még visszatért a tél, s fagyos mancsával belekarmolt a tavaszba, mi azért nekivágtunk egy kellemes sétának a titokzatos Kamaraerdőben, bízva a napsütés hatalmában. Csodaszép időnk volt, a kék égbolton fehér pamacsos felhőbodrok úsztak lassan méltósággal. Volt velünk egy biológus is. Hamarabb szálltunk le a villamosról, és neki köszönhetően nem csak annyit mondtunk a környékbeli mesterséges tavacska madárvilágára, hogy "kacsa", hanem több madárfajt is meg tudtunk különböztetni. Aztán bevetettük magunkat a titokzatos Kamaraerdőbe.
Nekem legalábbis mindig mesésen titokzatos lesz, mert akárkivel is megyek oda, mindig találok varázslatos lényekre utaló jeleket. Na persze az elején sosem úgy indul...

Csodaszép időnk volt, élveztük a sétát a friss levegőn.

Persze egyből nekiálltunk hógolyózni. :)

A havat azonban nem csak dobálni lehet. Egy erdei asztalnál előkaptam a hátiból

a hóformázó kést, és néhány perc alatt elkészült a kedves kis állatfigura, a Hó D.

Az eredeti hógombócból levágott darabból akár kenyérszeleteket is lehetett vágni.

Kinek kenhetek még egy szeletet?

Tovább sétáltunk, amikor az egyik információs  táblánál még friss troll taknyot találtunk!

Kezdtünk jobban odafigyelni.

A Biológusunk és persze a velük sétáló Tünde néhány tündérlakot is felfedezett...

Aztán megtaláltuk a Jégsárkány odvát. Félelmetesen hideg volt a mélyén!

A mélyére csak a Mágusunk merészkedett le, s vissza is tért onnan.

De amint visszatért, igyekeztünk minél távolabb kerülni onnan, és milyen jól tettük!
Visszatekintve a szemem sarkából valami ijesztőt láttam egy pillanatra megjelenni,

aztán eltűnt, mintha sosem lett volna. De tudom, hogy volt ott valami!

Utunkat folytatván megerősítettük szívünk,

és ehhez segítséget is kaptunk a rejtőzködő erdei  népektől.

A lányok harci sérüléseikről meséltek, ezzel bátorítva egymást.

Egyik a csajszim, aki után valami sokfogú szörnyeteg kapott,

félig letépve a kisujjkörmét!

Végül biztonságban elértük a nagy rétet. Nem nagyon járt arra senki. Egy lovas őrjáratot azonban láttunk, miközben megrendelésre elkészítettük az erdőben élő Manóvarázsló kúptetős, erkélyes tornyát.

Sajnos nem volt elég időnk befejezni, mert haza kellett indulnunk.

A szürkület magával hozza a trollokat, akiknek a nyomát korábban láttuk,

azt pedig már nem akartuk megvárni. Így volt, ahogy mondom, aki nem hiszi, járjon utána!

De vigyázzon, mert a tündér segítség nélkül magával ragadhatja a szürkület!