Kincsek és Labirintusok

Egy kis kitérő, mielőtt folytatnám a Varázsló és a Zöld labirintus sztorit.

A kincsekkel kezdeném, mert az rövidebb. Itt vannak a kristályaim, amikkel sokat játszunk, és sok mindenhez használható a kincs funkció mellett jelzőnek, számoláshoz, miegymás. Van egy kupac színes üvegem is, ami szintén sok játékhoz jó lehet (azokat legtöbbször a ritkán megrendezett HKK partikon használjuk a kártyajátékban előforduló jelzők megjelenítésére).

Régóta érdekeltek a labirintusok. Akárcsak a játék tervezés.
Már kölyökként is próbálgattam olyan szisztémát tervezni, ahol a játékos egy kiszámíthatatlan, véletlenszerű labirintusba kerül, és ott szörnyeket kell legyőznie, és kincsekhez juthat. A legkorábbi verzió még elég kezdetleges, de relikviaként őrzöm a régi játék modelljeimmel együtt. :)

A gond ezzel az volt, hogy: 1 - Hol van vége a játéknak, a pályának? Mi határolja körbe? 2 - Hogyan fognak a játékosok konfrontálódni? Mert amíg az előbbi nincs megoldva, addig egy amőbaszerű terjedelem lesz a terep, ahol mindenki megy, amerre lát. A második kérdés meg ebből származik, és amíg az nincs megoldva valahogy, addig a játékosok egymás mellett és nem együtt játsszanak.
De azért bőszen próbálkoztam, s közben kicsit csiszolódott a rajztudásom is. Itt már voltak ajtók, rácsok, és sokféle szoba, helyiség. A megoldáshoz ugyan nem kerültem sokkal közelebb, de legalább szebb lett, és szerepjátékhoz is használható. :)

Évekkel később újra belefogtam. Akkor alkottam meg a zöld labirintust, aminek a kártyáit elővettem a Manóval való kalandozáshoz.
Itt nem a helyiségekre mentem, hanem inkább a fix (mégis játékonként kiszámíthatatlan variációjú) pályára. Ezt sikerült is összeraknom úgy, hogy kétféle (négyzet, és téglalap alakú) folyosóból épül fel, és zárt rendszer négy játékosra. Középen léptek volna játékba, a sarkokon pedig a legyőzendő sárkányok voltak, akik a középső kincseskamra kulcsait őrizték. Azonban így, a szerepjátékokhoz hasonlatos csatázgatásokkal baromi lassú, több órás lett a játék, és sok volt benne a szerencse tényező.
Na igen, senki sem mondta, hogy könnyű jól megtervezni egy működőképes társasjátékot. :)

A lényeg az, hogy megvannak a korábbi próbálkozásaim demo példányai. Néha előkerülnek, és akkor egy újabb elképzelést tesztelhetek velük, vagy épp játszhatunk vele Manóval. Persze, tisztában vagyok vele, hogy az elképzeléseim óta (és alatt, sőt, már előtte is) sok más hasonló játék készült, még ha akkor még én nem is tudtam róla. Egy alkalommal a barátom rábukkant a BoardGameGeek (BGG) oldalára, ami egy társasjátékokat világszinten összegyűjtő oldal. Amikor megmutatta, összeomlottam, és nem tudtam mit kezdjek magammal. Annyiféle társas és kártyajáték van ott, hogy szinte minden ki van már találva. Amikor megláttam, hogy a labirintus elképzeléseimhez hasonló játékok is vannak fent, sőt, egyet találtam még 1976-ból is, akkor totál kész lettem. Mi értelme van bármit is kifejleszteni , akár évek alatt, ha szinte minden ki van már találva. Az a labirintus variáció az oldalon már akkor készen létezett, amikor én csak 3 éves voltam!
Aztán szerencsére sikerült valahogy túltennem magam a dolgon, és szerencsére megmaradt bennem a kreatív játékos énem.
Nos, ennyit a labirintusokról.
A sok egyéb elképzelésemre és terveimre pedig nem térnék ki.
Napokig tudnám írni őket. :)