A Varázsló és a Zöld labirintus 3.

A Varázsló tehát megtalálta a Zöld labirintus bejáratát.
Összeszedtük (megrajzoltuk) a magunkkal vitt felszerelést, és nekivágtunk.

A bejáratot csillag jelöli. Az jelképezte a csapat aktuális tartózkodási helyét is a játék során.
A kaland végén lefotóztam a Zöld labirintus bejárt területét.
A le nem győzött szörnyeket lila kristály jelzi, a kalandorok pedig jobb oldalt láthatóak. :)

Már az eleje izgalmas volt, ugyanis ingatag, régi híd vezetett a mélybe, de szerencsére mindegyik kalandor megdobta az ügyességét. Miután mindenki ott áll a sziklatalapzaton, el kellett dönteni, merre tovább, és abba az irányba ugrani át a szédítő mélységet. Mindig más választott menetirányt, és amikor egy folyosó lapka végéhez értünk, az húzhatott a sok lapka közül, aki épp eldöntötte merre menjünk. Így bontakozott ki lassan előttünk a Zöld labirintus. Ahol koponya volt, ott szörnyeteggel találkoztunk, akit le kellett győzni a továbbjutáshoz. A legyőzendő ellenfeleket a HKK paklimból választottam, meghatároztam az értékeit (páncélzat: ennyit kell dobni legalább, hogy eltalálhasd, életpont: ennyit kell belesebezni ahhoz, hogy legyőzzük, és esetleges plusz támadás, mert a sebzést mindig 4 oldalú kockával dobtuk az egyszerűség kedvéért). A szörnyeket én személyesítettem meg, és én is dobtam helyettük, azonban a csapat fele is én voltam, így nekik is én dobtam, míg a két Monster High figurával Manó volt. :)
Nem minden szörnyet kellett legyőzni. Egy manónak például 3 kérdésre kellett jól válaszolni, és akkor engedett tovább, és böhöm óriásra meg Manó azt mondta, hogy "Jaj, de cuki!", így őt mégsem lett volna fair lekaszabolni. Azonban szerette a csecsebecséket, így, ha adunk neki valamit, tovább enged. Manó kiszínezte a naaaagy üveg ál-kristályt, mert az tényleg szép volt, aminek a melák úgy megörült, hogy még később is szabadon átengedett minket. A kristálygólem már keményebb ellenfél volt, azonban mikor végeztünk vele, darabokra tört. Nosza, el is tettük a darabjait, hiszen a kristályok sokat érnek! :)
Amikor valamelyikünk lesérült, kajáltunk valamit (Manó becsületesen színezgette az elfogyasztott, elhasznált felszerelést), amitől lekerült néhány a sérüléseket jelző kristályokból. A kajától hármat, az innivalótól kettőt gyógyultunk, viszont a palackban két adag innivaló volt, így azt kétszerre lehetett felhasználni. Ha egy szörny mellett el lehetett menni anélkül, hogy rálépjünk, akkor Manó mindig dobott a 4 oldalúval, hogy mennyire ügyesen tudtunk ellopakodni mellette. Csak 1-es dobásnál vettek észre minket. Legtöbbször ügyesen elsomfordáltunk mellette (és olyankor csak suttogva beszéltünk, és óvatosan, halkan dobtunk is a kockákkal). :)
Amikor kincsesládához értünk, akkor húztunk a kincs lapkáimból, amiket egy másik játéktervhez kreáltam valamikor egy PC-s játék kincseinek képeiből. Tíz kincset kellett megtalálni és kijutni a labirintusból, ami végül sikerült is. Egyikből sikerült 3 egyformát szerezni, az pedig tercként máris nagyobb értékkel bírt.
Előfordult, hogy valahol ugrani, lendülni kellett, és olyan is, hogy ez nem sikerült mindenkinek. Akik nem dobták meg az ügyességük értékét, azok alázuhantak, azonban nem voltak túl mélyek ezek a vermek, hasadékok. Felcsaptam egy terep lapkát, hogy tudjuk, hová pottyantak. Ha szörny is volt ott, akkor azt a csapdába esve le kellett győzni, hogy aztán nyugodtan ki tudjanak mászni onnan a fent maradtak által leengedett kötélen, amit aztán ki is színeztünk.
A labirintus bejárásával, a harcokkal és összességében a játékkal úgy elment az idő, hogy aznap csak fél 6-kor ebédeltünk (bár későn is reggeliztünk).
Az izgalmas kaland annyira tetszett Manónak, hogy utána jól megölelt, és kért tőlem egy ilyet. :)
Nos, pont nemrég kezdtem el filózni azon, hogy kellene egy ilyen szörnyes-csapdás-kincses labirintust alkotnom neki (vannak is hozzá elképzeléseim). Ha jól sikerül, akkor akár másnak is készülhet belőle egy példány ajándékba, vagy saját készítésre.
Így hát jól fog sikerülni. Csak ehhez sok idő kell. :)