Előkerültek az ólomfiguráim

Hétvégén nagy lomtalanítást rendeztünk csajszimmal. Előkerült néhány dolog, amit sehol sem találtam, köztük az ólomfiguráim. Három szaloncukros, és két kisebb dobozban voltak. Kiszedegettem, külön válogattam őket, elméláztam felettük, aztán összeírtam, hány figurám is van összesen. Íme az eredmény:

Kalandozó 19
barbár 6+1 viking
törpe 8
elf 13
ork 12+1 vaddisznólovas ork
goblin 11
kobold 3
patkányember 8
élőholt 9
nurgle 4
káosz bestia 3

Továbbá a sárkánylovas Huma, a Dragonlance krónikákból (naná, hogy sárkányon ül), egy kis sárkány, egy sárkánygyík lovas, egy sárkány altestű ogre, egy troll, egy kétfejű kutya, egy skorpiófarkú kutya, 2 minotaurusz.

Vegyes műanyag figurák fantasy társasokból: Rúnamester 10 db, Drakón 6+1Sárkány.

Ez 107 db fantasy figura

Space Ultramarine műanyag figurák: 5 festett, 6 festetlen (még kereten vannak 2 ív felszereléssel, köztük egy páncélöklös és egy kapitány) és 4 ólomfigura.

Összesen 122 figura.

Na meg a DOOM társas 66 műanyag figurája.

Az mindent egybevetve 188 figura. :)

 

 

Read More

A Varázsló és a Zöld labirintus 3.

A Varázsló tehát megtalálta a Zöld labirintus bejáratát.
Összeszedtük (megrajzoltuk) a magunkkal vitt felszerelést, és nekivágtunk.

A bejáratot csillag jelöli. Az jelképezte a csapat aktuális tartózkodási helyét is a játék során.
A kaland végén lefotóztam a Zöld labirintus bejárt területét.
A le nem győzött szörnyeket lila kristály jelzi, a kalandorok pedig jobb oldalt láthatóak. :)

Már az eleje izgalmas volt, ugyanis ingatag, régi híd vezetett a mélybe, de szerencsére mindegyik kalandor megdobta az ügyességét. Miután mindenki ott áll a sziklatalapzaton, el kellett dönteni, merre tovább, és abba az irányba ugrani át a szédítő mélységet. Mindig más választott menetirányt, és amikor egy folyosó lapka végéhez értünk, az húzhatott a sok lapka közül, aki épp eldöntötte merre menjünk. Így bontakozott ki lassan előttünk a Zöld labirintus. Ahol koponya volt, ott szörnyeteggel találkoztunk, akit le kellett győzni a továbbjutáshoz. A legyőzendő ellenfeleket a HKK paklimból választottam, meghatároztam az értékeit (páncélzat: ennyit kell dobni legalább, hogy eltalálhasd, életpont: ennyit kell belesebezni ahhoz, hogy legyőzzük, és esetleges plusz támadás, mert a sebzést mindig 4 oldalú kockával dobtuk az egyszerűség kedvéért). A szörnyeket én személyesítettem meg, és én is dobtam helyettük, azonban a csapat fele is én voltam, így nekik is én dobtam, míg a két Monster High figurával Manó volt. :)
Nem minden szörnyet kellett legyőzni. Egy manónak például 3 kérdésre kellett jól válaszolni, és akkor engedett tovább, és böhöm óriásra meg Manó azt mondta, hogy "Jaj, de cuki!", így őt mégsem lett volna fair lekaszabolni. Azonban szerette a csecsebecséket, így, ha adunk neki valamit, tovább enged. Manó kiszínezte a naaaagy üveg ál-kristályt, mert az tényleg szép volt, aminek a melák úgy megörült, hogy még később is szabadon átengedett minket. A kristálygólem már keményebb ellenfél volt, azonban mikor végeztünk vele, darabokra tört. Nosza, el is tettük a darabjait, hiszen a kristályok sokat érnek! :)
Amikor valamelyikünk lesérült, kajáltunk valamit (Manó becsületesen színezgette az elfogyasztott, elhasznált felszerelést), amitől lekerült néhány a sérüléseket jelző kristályokból. A kajától hármat, az innivalótól kettőt gyógyultunk, viszont a palackban két adag innivaló volt, így azt kétszerre lehetett felhasználni. Ha egy szörny mellett el lehetett menni anélkül, hogy rálépjünk, akkor Manó mindig dobott a 4 oldalúval, hogy mennyire ügyesen tudtunk ellopakodni mellette. Csak 1-es dobásnál vettek észre minket. Legtöbbször ügyesen elsomfordáltunk mellette (és olyankor csak suttogva beszéltünk, és óvatosan, halkan dobtunk is a kockákkal). :)
Amikor kincsesládához értünk, akkor húztunk a kincs lapkáimból, amiket egy másik játéktervhez kreáltam valamikor egy PC-s játék kincseinek képeiből. Tíz kincset kellett megtalálni és kijutni a labirintusból, ami végül sikerült is. Egyikből sikerült 3 egyformát szerezni, az pedig tercként máris nagyobb értékkel bírt.
Előfordult, hogy valahol ugrani, lendülni kellett, és olyan is, hogy ez nem sikerült mindenkinek. Akik nem dobták meg az ügyességük értékét, azok alázuhantak, azonban nem voltak túl mélyek ezek a vermek, hasadékok. Felcsaptam egy terep lapkát, hogy tudjuk, hová pottyantak. Ha szörny is volt ott, akkor azt a csapdába esve le kellett győzni, hogy aztán nyugodtan ki tudjanak mászni onnan a fent maradtak által leengedett kötélen, amit aztán ki is színeztünk.
A labirintus bejárásával, a harcokkal és összességében a játékkal úgy elment az idő, hogy aznap csak fél 6-kor ebédeltünk (bár későn is reggeliztünk).
Az izgalmas kaland annyira tetszett Manónak, hogy utána jól megölelt, és kért tőlem egy ilyet. :)
Nos, pont nemrég kezdtem el filózni azon, hogy kellene egy ilyen szörnyes-csapdás-kincses labirintust alkotnom neki (vannak is hozzá elképzeléseim). Ha jól sikerül, akkor akár másnak is készülhet belőle egy példány ajándékba, vagy saját készítésre.
Így hát jól fog sikerülni. Csak ehhez sok idő kell. :)

Read More

Kincsek és Labirintusok

Egy kis kitérő, mielőtt folytatnám a Varázsló és a Zöld labirintus sztorit.

A kincsekkel kezdeném, mert az rövidebb. Itt vannak a kristályaim, amikkel sokat játszunk, és sok mindenhez használható a kincs funkció mellett jelzőnek, számoláshoz, miegymás. Van egy kupac színes üvegem is, ami szintén sok játékhoz jó lehet (azokat legtöbbször a ritkán megrendezett HKK partikon használjuk a kártyajátékban előforduló jelzők megjelenítésére).

Régóta érdekeltek a labirintusok. Akárcsak a játék tervezés.
Már kölyökként is próbálgattam olyan szisztémát tervezni, ahol a játékos egy kiszámíthatatlan, véletlenszerű labirintusba kerül, és ott szörnyeket kell legyőznie, és kincsekhez juthat. A legkorábbi verzió még elég kezdetleges, de relikviaként őrzöm a régi játék modelljeimmel együtt. :)

A gond ezzel az volt, hogy: 1 - Hol van vége a játéknak, a pályának? Mi határolja körbe? 2 - Hogyan fognak a játékosok konfrontálódni? Mert amíg az előbbi nincs megoldva, addig egy amőbaszerű terjedelem lesz a terep, ahol mindenki megy, amerre lát. A második kérdés meg ebből származik, és amíg az nincs megoldva valahogy, addig a játékosok egymás mellett és nem együtt játsszanak.
De azért bőszen próbálkoztam, s közben kicsit csiszolódott a rajztudásom is. Itt már voltak ajtók, rácsok, és sokféle szoba, helyiség. A megoldáshoz ugyan nem kerültem sokkal közelebb, de legalább szebb lett, és szerepjátékhoz is használható. :)

Évekkel később újra belefogtam. Akkor alkottam meg a zöld labirintust, aminek a kártyáit elővettem a Manóval való kalandozáshoz.
Itt nem a helyiségekre mentem, hanem inkább a fix (mégis játékonként kiszámíthatatlan variációjú) pályára. Ezt sikerült is összeraknom úgy, hogy kétféle (négyzet, és téglalap alakú) folyosóból épül fel, és zárt rendszer négy játékosra. Középen léptek volna játékba, a sarkokon pedig a legyőzendő sárkányok voltak, akik a középső kincseskamra kulcsait őrizték. Azonban így, a szerepjátékokhoz hasonlatos csatázgatásokkal baromi lassú, több órás lett a játék, és sok volt benne a szerencse tényező.
Na igen, senki sem mondta, hogy könnyű jól megtervezni egy működőképes társasjátékot. :)

A lényeg az, hogy megvannak a korábbi próbálkozásaim demo példányai. Néha előkerülnek, és akkor egy újabb elképzelést tesztelhetek velük, vagy épp játszhatunk vele Manóval. Persze, tisztában vagyok vele, hogy az elképzeléseim óta (és alatt, sőt, már előtte is) sok más hasonló játék készült, még ha akkor még én nem is tudtam róla. Egy alkalommal a barátom rábukkant a BoardGameGeek (BGG) oldalára, ami egy társasjátékokat világszinten összegyűjtő oldal. Amikor megmutatta, összeomlottam, és nem tudtam mit kezdjek magammal. Annyiféle társas és kártyajáték van ott, hogy szinte minden ki van már találva. Amikor megláttam, hogy a labirintus elképzeléseimhez hasonló játékok is vannak fent, sőt, egyet találtam még 1976-ból is, akkor totál kész lettem. Mi értelme van bármit is kifejleszteni , akár évek alatt, ha szinte minden ki van már találva. Az a labirintus variáció az oldalon már akkor készen létezett, amikor én csak 3 éves voltam!
Aztán szerencsére sikerült valahogy túltennem magam a dolgon, és szerencsére megmaradt bennem a kreatív játékos énem.
Nos, ennyit a labirintusokról.
A sok egyéb elképzelésemre és terveimre pedig nem térnék ki.
Napokig tudnám írni őket. :)

Read More

A Varázsló és a Zöld labirintus 2.

Másnap, reggeli után Piros Pólós elment vágtázni egyet. Meg is lepődött, amikor beszakadt alatta a domb. A nagyobb verem alján titkos bejáratot látott, azonban rádőlt a beomláskor egy fatörzs, így segítségért kiabált. A farkaslány meg is hallotta, de mire odaért, más farkasok is elkezdtek a környéken ólálkodni. Szegény Piros Pólós hogy megijedt! A lány persze próbálkozott:
- Ha adok neked húst, békén hagysz minket?
- Rendben. Remélem, arra a lóra gondoltál odalent. Az elég is lesz nekünk.
Persze, nem arra gondolt, így aztán rátámadtak.
Nosza, előkaptuk a szerepjátékos kockákat (amiből nemrég vettem manónak lilát! - hű, de örült neki! most is nála van). Lejátszottuk az összecsapást rendesen. Ki a gyorsabb, ki csap alőbb, eltalálja-e a másikat, és ha igen, mekkorát sebez rajta. Amikor pedig az egyik farkas ügyetlen volt, és támadáskor 1-est dobott, beleesett ő is a verembe. Bár odafent egyel kevesebb ellenfél maradt, azonban a lentit már nem a küzdelem érdekelte, hanem a hús. Na, akkor most mi legyen? Egy dühös mancs csapással elintézte a felső farkast, hogy a fa adta a másikat, majd leugrott a farkaslány is az omlásba. Ott azonban olyan karmolást kapott, amitől elájult.
Mikor Clawdeen Wolf (baba) magához tért, a Tigrist látta maga előtt. Amikor Piros Pólós bajba került, akkor ő is hallott róla, és most ért oda a kötéllel, hogy kizúzzák a farönk alól. Így hát végül mindenki megmenekült. Nemsokára 2 napos jégesőt mondtak, ezért a barátok (még Cicó és Sziamiaú is) behúzódtak egy kényelmes barlangba mindenféle ellátmánnyal.
Ekkor találkoztak ismét a varázslóval, aki menedéket keresett a jégeső elől. Ugyanis a varázskőnek köszönhetően végre testet öltött a szellem alakból - így végre használhatta a neki készített új palástot és süveget is. Emiatt azonban ismét előkerültek a testtel járó gondok, mint az evés, alvás, vagy éppen a jégeső darabkái.
Másnap reggel a varázsló elment megkeresni az említett forrást, hogy egy frissítőt mosakodjon, de nem tért vissza. Piros Pólós lelkesen kiszimatolta, merre lehet. Nos, azért nem jött vissza, mert megtalálta a Zöld labirintus bejáratát!
Nosza, megörültek a kincsvadászok, hogy itt az újabb kaland! Megbeszéltük, mit vigyenek magukkal, és azt le is rajzoltam egy lapra. Előkerült mindenféle. Kötél, ha mászni kell (még csáklya is), erőcukorka, répa és alma a Piros Pólósnak, és hús a lányoknak, meg innivaló, és füzet, meg írószerszám jegyzetelni a kalandot, meg kréta, hogy legyen mivel jelzést hagyni, el ne tévedjünk, zseblámpa tartalék elemekkel, álkulcsok, ha szabadulni kell valahonnan, kulacsban friss víz, egy kristálynak csiszolt üveg, amire kicserélhetjük a valódit, ha megtaláljuk, és a lányoknak fésű, meg tartalék lábbeli, mert az is nagyon fontos. :)
Megbeszéltük, hogy amit a kaland közben felhasználnak belőle, azt Manó mindig kiszínezi majd. Azt is odaírtuk egy betűvel, hogy mi kinél van, mert az se mindegy ám, ha valaki bajba kerül. Úgy vélem, mindenre felkészültünk. :)

Aztán nekivágtunk négyen a Zöld labirintusnak.
(folyt. köv.)

Read More

A Varázsló és a Zöld labirintus 1.

Manó megint elővette a színes apró (műanyag) kristályaim, amiket egyébként én is szeretek. Hétféle színben van. Régebben olyat játszottunk, hogy mindegyikből a saját színű dobókockával dobtunk, és mindenki annyit kapott, amennyit dobott, és a végén számoltunk. Ez akkoriban jó volt számolgatni, manapság azonban...
Valamikor vettem egy festett varázslófigurát, ami stílusban olyan, mintha kinder tojásban lett volna, azonban abba nem fér bele. Nem is az a lényeg, honnan származik, hanem hogy találkozott Manó Monster High-os kedvenceivel, Clawdeen Wolffal és Frankie-vel, na meg a legnagyobb kedvenccel, a Piros Pólós Paripával.
Aztán elkezdődött a kaland...

A lányok megtalálták a sok szép kristályt, de amikor el akartak venni belőlük, ijesztő sóhajtás hallatszott, majd megjelent előttük a varázsló szelleme, aki a kincs őrizője volt. Azonban azt mondta, ha teljesítik a kérését, akkor egy kockadobásnyit mindenki kaphat belőle. Hőseink megörültek a lehetőségnek, és buzgón rábólintottak a kérésre. A Varázsló új ruhát kért, mert a régit már nagyon unta, hisz jópár száz éve van már rajta.
Nosza, a divattervező farkaslány (helyett apa) rajzolt is egy remek köntöst, és lángokkal dizájnoltuk, hogy menőbbnek és félelmetesebbnek tűnjön. Én terveztem, Manó kiszínezte, majd "mentünk vissza" az ágyra a mágushoz. Természetesen nagy tetszést aratott a mű, azonban... hol van a süveg?? Banda balra el, rajz, színezés, robogás vissza. Mindenki dobott és szerzett kristályokat a kedvenc színéből.

Látva a lelkesedést és a segítőkészséget, a varázsló újabb feladattal bízta meg őket. Szerezzenek neki tíz varázsgyertyát!
No, ez már izgalmasabbnak ígérkezett, és meg is beszéltük, milyenek legyenek, aztán a csapat ismét megszerezte a kért dolgokat. Vagyis apa rajzolt, Manó színezett, és mindenki örült. Legfőképp a mágus, aki hálából két kockadobásnyi kristályt adott a remekművekért.

Mivel egészen belejöttünk, és látta, hogy meg se kottyan nekünk az ilyesmi, a következő kérése hat új varázslat volt. Ezt is megbeszéltük, milyenek legyenek, aztán ismét alkottunk. Mindegyik varázslat nevének kezdőbetűje dekoratív lett, a többi szöveg azonban varázsrúnákkal van rajta, ne lepődjetek meg, ha nem tudjátok elolvasni. Azért a képekről talán rájöttök, milyen pergameneket kapott végül a varázsló, aki ismét két kockányi kristállyal jutalmazta a csapattagokat.

A következő kérése egy ritka varázskő volt. Bár fogalmuk sem volt róla, hol keressék, csak annyit tudtak róla, hogy az elefántormánynál van a bejárat, végül megtalálták, de két szellempárduc őrizte, akik elijesztették a betolakodókat, és a végén felejtőkincset adtak nekik. Az olyan arany, amit, ha megfogsz, akkor elfelejted, hol találtad, így nem találsz vissza, hogy még több kincset lophass. A kincs azért mégiscsak kincs, és a banda ennek is örült.

Végül mégiscsak felkeresték őket a szellempárducok (akik leginkább csak este vagy árnyékban tudtak közlekedni) azzal, hogy segítsenek nekik a kincsvadászok. Ugyanis kiderült, hogy ők el tudják olvasni az ősi titkos írást (a sztori kockák ikonjait megfejtés szerint sorba rendezve), és aki erre képes, az feloldhatja őket a mágikus szolgaság alól, hogy hazatérhessenek végre a saját síkjukra, ahonnan megidézték őket a föld alatti kincs őrzésére. A mágikus feloldozó sorok egy varázskönyvben voltak, amit a Nagy Fehér őrzött, és nem szabadott kivinni a föld alatti kazamatákból, mert akkor felébred a Nagy Fehér! Igen ám, csak hogy a felolvasandó varázsszavak csak a telihold holdfényében látszanak. Mondanom sem kell, ezek után lett nagy menekülés a könyvvel, mert az irtózatosat bődülő, dühös Nagy Fehér bizony vissza akarta szerezni a varázskönyvet.
Még szerencse, hogy a szellempárducoktól kaptak mindhárman egy láthatatlanná tévő cukorkát, ami addig, míg el nem szopogatják, elrejti őket a Nagy Fehér elől, aki egyébként a varázskönyv korábbi tulajdonosának csontváza volt. A cukorka épp annyi időt adott, hogy a scrabble betűiből kirakhassák a szolgaság kötelékétől megszabadító varázslat megfelelő szavait. Aztán láthatóvá váltak, így elszaladtak, a Nagy Fehér pedig visszavitte a hátrahagyott varázskönyvét a föld alatti birodalmába.

A kaland másnap folytatódott...

Read More

Monster High mánia

Manó valahogy megszerette a Monster High mesét (én tőle hallottam róla először) és az abban szereplő karakterek egy részét (persze a három főszereplőt). Leginkább Clawdeen Wolf a kedvence, a farkasember lánya, amin nem vagyok meglepve, minek után a ló után a kutya-macska a következő állat kedvenc. Ezt meg is kapta az anyjától, Frankie babát pedig én szereztem be, hogy anyu odaadhassa neki a jó bizonyítványért. Egészen meglepődtünk, hogy ha megnyomod a hasát (mármint a babának), akkor úgy világít, hogy látszanak a bordái és a koponyája, meg serceg, mintha áram járná át. Tök poén! :)
Így hát velük kalandoztunk egész héten.
MH-os sztorikat találtam ki, és MH-os mesét mondtam este. :)
Miközben utaztunk, sorban elképzeltük, hogy a szereplők, milyen ruhákat terveznének, amivel a saját sítusukat, képességeiket fejeznék ki. Aztán jöttek az ékszerek, végül a különböző étkek. Anyuéknál neki is láttam a ruhák megalkotásának egyéni stílusban, bár nem vagyok divattervező. Ez végül nem lett kiszínezve, de játszottunk így is eleget, erre már nem is maradt idő.

Read More

Elhunyt a fényképezőgépem :(

Canon Powershot A430
Szuper, 2 cm-es makrója egyedülálló volt a kaliberébe tartozó gépek között, sajnos már az sem működött rajta egy ideje. Bár éjszakai üzemmódja nincs, viszont jó felbontású videót készített, aminek hosszát csak a benne lévő kártya szabta meg. Volt, hogy a Tropicariumban 3 db 5-6 perces videót is felvettem a cápákról és rájákról. A 4x-es zoom akkor jónak számított, akárcsak a 4,2-es pixelszám. A vakuja sokáig töltött, és a sötétebb területet egy idő után kicsit szemcsésen lőtte be, azonban gyorsan lőtte a képet és pontosan, így szinte mindig azt fotóztam le egy mozgó dolognál, amit akartam. Zsebben elfért és csak 2 ceruzaelemmel működött!

A 2010-es Yamato koncerten csíkosan fotózott, aztán kivilágosodott. Akkor volt egy objektív cseréje. 2013 július 15-én az állatkertben fotóztam vele, amikor egyszer csak nagyon világos, szinte fehér képeket kezdett készíteni. Már nem hiszem, hogy költeni fogok rá. A Canon PowerShot A5-ös tipusa először 1998-ban jelent meg. Ezt, a Powershot A430-at 2008 óta nem forgalmazzák. Utolsó forgalmazott ára 28.900 Ft volt, én is annyiért vettem legalább tíz éve.
Nagyon szomorú vagyok. Tényleg.

Sok csodás pillanatot örökítettem meg vele remek képekkel.

Read More

Állatkert Manóval

Sikerült kölcsönkapnom egy családi állatkerti éves bérletet, így sikerült ingyen bejutnunk az állatkertbe, amit nagyon élveztünk. Ha már a létszámba belefért, elhívtam Baroneszt is a lányával, zsenivel (Zsani), utánunk pedig bezsuppolták még anyuék is magukat. Onnan tovább került a belépő a csajszimhoz, így másnap meg ő surrant be a kisebbik fiával és a barátnőjével.

Vannak dolgok, amik nem változnak, de mindig van valami újdonság, a Varázshegy pedig egészen lenyűgöző. Néhány órát simán el lehet tölteni benne, ahogy meg is tettük. Láttunk sok érdekességet, kis elefántot és kis zsiráfot is, és persze néhány helyre nem is maradt idő. Bár Manó energikus csemete, aznap este tőle szokatlanul korán, már 9 körül elaludt. :)
Zsanival megkedvelték egymást. Manó könnyen barátkozik, ha van kivel. Már az állatkertben is gyakran kézen fogva sétált vele, végül amikor már nagyon elfáradtak a lábikói, a nagylány felvette, és vitte egy kicsit. :)
Az állatkert mindig jó program! :)

Díszkút. Apa pólójába remek törölközni! :)

Dínólesen Zsenivel

 Ez már egy komolyabb kategória volt. Alig tudtunk elmenekülni előle. :)

 Oroszlánkölykök szanaszét :)

 Lenyűgöző volt ez a hatalmas óriáspolip!

 Jeges maci

 Tirgiiiiiis!!! :)

 Morcos afrikai fickó.

 Apu mint bennszülött.

 Manó maszkon keresztül szendvicsezett. :)

majdnem lekapták a bácsi bajuszát, de rezzenéstelen arccal tűrte. :)

Vigyorgó hátizsák :)

A főbejárat talapzatára leheveredve még sztori kockáztunk egy kicsit négyesben (akkor hozta vissza Baronesz), mert hát játszani jó! :)

Read More

A visszaszámlálás elkezdődött...

Egy ideje nem sok kedvem van blogolni.
Most pedig talán még kevesebb lesz. Vagy nem tudom.

A változás megkezdődött és visszafordíthatatlan. Nagyon kellett már a változás, csak nem így. Vagy nem tudom.
A napok, hetek gyorsan telnek, az elképzelések viszont sokkal lassabban haladnak. Többet merengek, többet bámulok a távolba, többet rágom magam a dolgokon. A pénztelenségen is. Az életemen is. Ami egyre gyorsabb iramban borul fel.

Holnaptól megkezdődik a visszaszámlálás.
Egy hét szabi, egy hét meló öt héten keresztül, aztán... aztán Manó kiutazik Brüsszelbe az anyjával. Onnantól kezdve csak a skype marad a kapcsolattartáshoz. Legközelebb októberben mehetnék ki hozzá, de havi szinten se nagyon bírom magam fenntartani, nemhogy az útra és az egyéb költségekre félretegyek (és még előttem van legalább egy költözés is). Ex pedig évi két alkalommal vállalta a hazautazást vele (karácsonykor és nyári szünetben). Jelenleg úgy néz ki, hogy augusztus közepétől legközelebb csak december végén látom majd az Oroszlánkölyköt - aki egyébként egész nagy lány már (sóhaj).

Bár én léptem le, bár hétvégi apuka vagyok, ez... ez akkor is kevés. Vagy... inkább... más. Talán így többet beszélünk majd hétközben. Talán nem. De az ölbekucorgós mesenézések, a nagy együtt játszások a lego városban, a mókás kalandozások a fantázia világában a szobából, az esti nagy ölelésbeli ablakon kibámuló csillaglesések... eltűnnek majd. Épp ezért igyekszem ezekből minél többet adni még, ameddig lehet.
És igyekszem, nagyon igyekszem nem ennek az árnyékában eltölteni az utolsó heteket.
Nem hiszem, hogy sikerülni fog...

Read More