Lassan minden a helyére kerül és belakjuk a lakást. A polcok és képek felfúrva, plusz szekrények összerakva, dobozok (az én néhány dobozom leszámítva) kipakolva. A lakás elosztása tényleg jó. Néhány dolgot azóta sem sikerült megszoknom. Valahogy még nem békéltem meg a konyhával. A hűtővel együtt kicsi. Legalábbis nekem. Talán, mert sokan vagyunk rá.
Talán az is zavar valahol mélyen, hogy nem csak ketten vagyunk. Legalábbis egyelőre. Persze, jól megvagyok a srácokkal, csak inkább hangosan gondolkodom. Mert valahol szerintem még nem raktam rendbe ezt az egészet magamban. De talán csak azért, mert még mindig nem pakoltam ki mindent ahhoz, hogy teljesen itt legyek. Vagy... talán a kettő nem is függ össze. És július elején Manó is érkezik. Vannak dolgok, amiket még nem látok át. De ez mindig is így lesz.
Az is benne lehet, hogy sajnos nem vagyunk annyit együtt, mint gondoltuk, pedig már senkinek nem kell a másiktól "haza" mennie. A költözés és egyéb költségek miatt csajszim még mindig mínuszban van, miközben ebben a hónapban annyi pénzt kerestem mindenfélével (és utólag megkapott elmaradással), mintha két fizetést hoztam volna haza. Sok volt mostanában a hétvégi kötött program (szombati munka, játszatás, egész hétvégés gyereknapi rendezvény), talán azért nem érzem, hogy egy kicsit gondtalanul együtt tudunk lenni, vagy van valami közös kikapcsolódásunk kettesben. Tudom, hogy ez változni fog, csak hát az ember a jelenben él, nem a múlton merengve, vagy épp a meg nem történt jövő után sóhajtozva. A majd sosem következik be.
Csajszim is megszakadásig vállal magára mindent, mint egy pancser terrorszervezet. Rossz nézni, ahogy hajszolja magát. Azt ember azt hihetné, valahogy másképp lesz majd, végre nyugalom lesz, de... Csak a reggeli ébredés marad, meg az esti érkezés. A kettő között eltelik a nap munkával, aztán... egyszer csak este 11 óra, és nőcim itt hortyog mögöttem. De legalább hallom. De legalább elérhető közelségben hortyog, hogy ha akarom, megcirógathassam. Aztán este jól odabújhassak a hűvös combjaimmal a jó meleg testéhez. Jó minden este érezni, hogy nem vagyok egyedül...
Jól elmerengtem, miközben csak egy bejegyzést akartam írni arról, hogy már egy hónapja, hogy összeköltöztünk. Hmm... Nem való nekem a merengés.
Talán az is zavar valahol mélyen, hogy nem csak ketten vagyunk. Legalábbis egyelőre. Persze, jól megvagyok a srácokkal, csak inkább hangosan gondolkodom. Mert valahol szerintem még nem raktam rendbe ezt az egészet magamban. De talán csak azért, mert még mindig nem pakoltam ki mindent ahhoz, hogy teljesen itt legyek. Vagy... talán a kettő nem is függ össze. És július elején Manó is érkezik. Vannak dolgok, amiket még nem látok át. De ez mindig is így lesz.
Az is benne lehet, hogy sajnos nem vagyunk annyit együtt, mint gondoltuk, pedig már senkinek nem kell a másiktól "haza" mennie. A költözés és egyéb költségek miatt csajszim még mindig mínuszban van, miközben ebben a hónapban annyi pénzt kerestem mindenfélével (és utólag megkapott elmaradással), mintha két fizetést hoztam volna haza. Sok volt mostanában a hétvégi kötött program (szombati munka, játszatás, egész hétvégés gyereknapi rendezvény), talán azért nem érzem, hogy egy kicsit gondtalanul együtt tudunk lenni, vagy van valami közös kikapcsolódásunk kettesben. Tudom, hogy ez változni fog, csak hát az ember a jelenben él, nem a múlton merengve, vagy épp a meg nem történt jövő után sóhajtozva. A majd sosem következik be.
Csajszim is megszakadásig vállal magára mindent, mint egy pancser terrorszervezet. Rossz nézni, ahogy hajszolja magát. Azt ember azt hihetné, valahogy másképp lesz majd, végre nyugalom lesz, de... Csak a reggeli ébredés marad, meg az esti érkezés. A kettő között eltelik a nap munkával, aztán... egyszer csak este 11 óra, és nőcim itt hortyog mögöttem. De legalább hallom. De legalább elérhető közelségben hortyog, hogy ha akarom, megcirógathassam. Aztán este jól odabújhassak a hűvös combjaimmal a jó meleg testéhez. Jó minden este érezni, hogy nem vagyok egyedül...
Jól elmerengtem, miközben csak egy bejegyzést akartam írni arról, hogy már egy hónapja, hogy összeköltöztünk. Hmm... Nem való nekem a merengés.
3 hozzászólás:
de jó lenne, ha végre kicsit türelmesebb lennél és kibírnád míg minden a helyére kerül és kialakul.. dolgozni pedig mindketten estig dolgozunk, azt tudtuk, hogy a hétköznap esték ilyenek lesznek.. és a hétvégén ha végre nem mész dolgozni, talán együtt is lehetünk...
Tudom.
magammal szemben is türelmesebbnek kellene lennem...
mióta mondom...
Megjegyzés küldése