Szombaton Vavyan Fable dedikáláson voltunk. Azaz a jó kedvű Fable rajongók nem is olyan kis létszámú csapata kiült a Vigadó téri zöldbe, hogy szeretett írónőjükkel találkozzanak a hivatalos dedikálás után. Először voltam a társaságban, és úgy gondoltam, talán a csemetéken keresztül akklimatizálódom feltűnésmentesen. Nos, a "feltűnésmentes" nem a legjobb szó arra, hogy igen rövid időn belül rajtam csüngött hat gyerkőc. Lufihajtogatással kezdtem, ami bevált, főleg a Szuper képességes lufi karkötő, amit a kölykök csuklójára tekertem, és kívánság szerint rajzoltam rá mindenféle szuper képességet bekapcsoló gombot. Volt ott gyors futás, úszás, repülés, esernyő, villámszórás, éles látás, szép éneklés (jó volt látni, ahogy tesztelik :) ), de bármit is találtam ki az egyiknek, a többi máris követelte a sajátjára is. Így került mindenkire még Javító gomb (ha valami elromlana), fagyi és palack gomb, hogy ne maradjanak finomságok nélkül, aztán ha valami nem működött, mondtam, fel is kell ám tölteni, spuri inni ebben a melegben! :)
Aztán az szuper erővel megpróbáltak lebirkózni, és amikor az egész banda nekifeszült a vállaimnak (egyikük a támasztó kezem rángatta), akkor hagytam magam ledönteni, amiből aztán kicsi a rakás lett.
Amikor kiszaladgálták magukat elővettem négy színes dobókockát, és kockázni kezdtünk. Mindenki dobhatott egyszer sorban, és megnéztük, ki tud két vagy több egyformát vagy sorozatot dobni, aztán meg különböző oldalú (6, 8, 10, 20) kockákkal dobáltak versenyt egymással. Aki nagyobbat dobott, megtarthatta a kockát, aki vesztett, tovább adta másnak. Ezzel is remekül ment az idő, aztán előkerült a vászonzsákocska, amiben színes üvegkavicsok voltak. Ebből mindenki húzott egyet, és megpróbálta megtippelni, milyen színű lehet a 6 féléből. Ezt eljátszottuk két, majd három kővel is, aztán váltottunk. Mindenki húzott egyet (majd 2, 3 db-ot) a markában tartva, és azt kellett megtippelni, melyik színből lesz a legtöbb. És így tovább...
Jól elvoltam velük, hogy inni is alig ittam, úgy körbe vettek folyton, aztán egyszer csak eleredt az eső, és a fák alatt kerestünk menedéket. Akkor realizálódott, milyen sokan lettünk időközben, csak engem lekötöttek a csemeték (vagy én őket), és közben teljesen kikapcsoltam. Később láttam a képeken, hogy volt közönségünk is, de akkor mintha nem is lett volna a csemetéken kívül más a környéken.
Másnap már én lettem az "Óvóbácsi" és a Zöldfal népe behívott a zárt csoportba is.
Meglepő és egyben jó érzés is volt ez.
A kép magáért beszél. :)
Az eső után némileg elázva (de közben lassan megszáradva) elsétáltunk a Gellért-térig, megbámulva a mindenfelé áradó hatalmas Dunát. A nap végére egészen kisimult a fejünk, és feltöltődtünk rendesen, majd akkorát aludtunk, hogy na! :)
Aztán az szuper erővel megpróbáltak lebirkózni, és amikor az egész banda nekifeszült a vállaimnak (egyikük a támasztó kezem rángatta), akkor hagytam magam ledönteni, amiből aztán kicsi a rakás lett.
Amikor kiszaladgálták magukat elővettem négy színes dobókockát, és kockázni kezdtünk. Mindenki dobhatott egyszer sorban, és megnéztük, ki tud két vagy több egyformát vagy sorozatot dobni, aztán meg különböző oldalú (6, 8, 10, 20) kockákkal dobáltak versenyt egymással. Aki nagyobbat dobott, megtarthatta a kockát, aki vesztett, tovább adta másnak. Ezzel is remekül ment az idő, aztán előkerült a vászonzsákocska, amiben színes üvegkavicsok voltak. Ebből mindenki húzott egyet, és megpróbálta megtippelni, milyen színű lehet a 6 féléből. Ezt eljátszottuk két, majd három kővel is, aztán váltottunk. Mindenki húzott egyet (majd 2, 3 db-ot) a markában tartva, és azt kellett megtippelni, melyik színből lesz a legtöbb. És így tovább...
Jól elvoltam velük, hogy inni is alig ittam, úgy körbe vettek folyton, aztán egyszer csak eleredt az eső, és a fák alatt kerestünk menedéket. Akkor realizálódott, milyen sokan lettünk időközben, csak engem lekötöttek a csemeték (vagy én őket), és közben teljesen kikapcsoltam. Később láttam a képeken, hogy volt közönségünk is, de akkor mintha nem is lett volna a csemetéken kívül más a környéken.
Másnap már én lettem az "Óvóbácsi" és a Zöldfal népe behívott a zárt csoportba is.
Meglepő és egyben jó érzés is volt ez.
A kép magáért beszél. :)
Az eső után némileg elázva (de közben lassan megszáradva) elsétáltunk a Gellért-térig, megbámulva a mindenfelé áradó hatalmas Dunát. A nap végére egészen kisimult a fejünk, és feltöltődtünk rendesen, majd akkorát aludtunk, hogy na! :)
4 hozzászólás:
hát totálisan belédszerelmesedtek a csajok, el is döntötték, nélküled ezentúl nincsen tali :)
Pedig nem csináltam semmi különöset, csak amit szoktam. Játszottam. :)
Adim, már sokadszor érzékelem a zsenialitásodat, csudálatos :))
Ahogy mondani szoktam: Igyexik az ember... :)
Megjegyzés küldése