Megérkezett a busz velünk egy helyre. Nem a megszokott BKV busz, valami egészen más, afféle futurisztikus háttérérzete volt. Még ki sem szálltunk, mert csak a telepre érkeztünk meg, de nem állt be a busz a helyére, amikor...
Egy nő próbált kitörni lóval a helyről. Elhangzott a figyelmeztetés, hogy "Átlépte a vörös vonalat! Azonnal forduljon vissza!" Persze a menekülő nem gondolta meg magát, így valahonnan lövések hallatszottak és cafatokra lőtték. A vörös vonal után az út környéke is vörös lett. Nagyon vörös...
Mindenki döbbenten ült a helyén a buszban. Erre egy fájdalmas felkiáltás hallatszott egy fekete bőrű férfitól az utca túloldaláról, meg a géphangú felszólítás, aztán... a környék még véresebb lett.
A döbbenet nem ért véget, mert ekkor a szétlőtt nő teteméhet rohant egy kutya, ami olyan zöldes színű volt, mint a régi szobrok. Egészen közelről látszott a feje, bulldog volt, azonban hiányzott a szeme. Vagyis, inkább láthatatlan volt! Látszott, ahogy pislog, ahogy mozog az arcizmaival együtt, de láthatatlan volt. Akárcsak az a kötél, amit a szájában vitt. Beakasztotta a tetembe, és valami elhúzta azt, véres nyomot húzva maga után. A kutya lihegve elszaladt valahová. Ez így összességében elég sokkoló volt, döbbenten szálltunk le a buszról.
A környéken elég uralkodó szín volt a vörös, de házak is álltak bordó és sötétvörös színben. Egyik két oldalán hatalmas szobor volt. Egyik ebből egy kitörni próbáló angyal szobor volt. Állt, a teste már repülni készült, ám a csuklói a tetőhöz voltak bilincselve, s karjait hátrafeszítve rántották vissza.
Már nem a telepen voltam, hanem kimenőt kaptunk, így elindultam a városban. Hihetetlenül nyomasztó volt. Mintha csak a szürke és vörös árnyalatai lettek volna az egész városban. Ügyeltem a fontos vonalakra (az út túloldalára sem lehetett átmenni), és próbáltam könnyedebben venni a dolgot (talán, hogy ne sokkoljak le), és úgy mentem, mintha városnézésen lennék - bár mondhatom, hogy végül is ez történt. Aztán az egyik legalább 10 emeletes hát tetején tömegre lettem figyelmes. Ott álltak, tolongtak vagy 20-30-an az enyhén ferde tető szélén. Először azt hittem, néznek valamit, de nem. Egyszer csak elkezdtek leugrálni egy hang nélkül.
Alant egyre több test csapódott a betonba, ami egyre vörösebb lett a sok vértől, míg a kicsit később ugrók a társaikra zuhantak. Bevillant, hogy talán nem is halt meg mind, meg az is, hogy milyen lehet az alattad lévő csontjaiba zuhanni, hogy az döf keresztül megannyi helyen és abba halsz bele.
Erről a helyről nincs menekvés, gondoltam. Ők így próbálták. Mások bizonyára más módszerrel. De erről a helyről nincs menekvés! Hova kerültem?
Aztán ahogy kinyitottam a szemem az ágyamban találtam magam.
Vajon most hova kerültem?
